

Referenciák
Dórával az Integritás Tanácsadó szakirányú képzésen ismerkedtem meg, ahol jelenléte melegebbé tette a termet. Már az első perctől - bár hallgató volt - sokmindent akár taníthatott volna is. Amit a képzés alatt és után saját szervezetében az évek során megvalósított, messze felülmúlta a várakozásainkat. Látom, hogy azóta is elkötelezetten és alázattal keresi az új utakat. Annyira remélem, hogy egyszer összejön, hogy résztvegyek valamelyik programján, hogy én is tanulhassak tőle.
Dr. Pallai Katalin
Senior Consultant
Dóri az a személy, aki akkor is hat rád, ha csak ültök egymással szemben, csendben. Biztonságban vagy, megtart, elgondolkodtat. A belőle áradó nyugalom, a hihetetlen figyelmessége és türelme garancia arra, hogy egy fantasztikus utazás lesz számodra a vele folytatott közös munka.
Ódor Richárd
Intézményvezető
Dóra egy kivételes személy, akiben egyesül a tudás, az empátia és a szakmai alázat. Több alkalommal sem értettem vele egyet a vezető fejlesztési kurzuson, de az idő mindig őt igazolta. Nem lehet egyszerű ennyi tudást időkeretet közé szorítani, ezért éreztem sokszor, hogy átrohanunk néhány fontos területen, de cserébe széles eszköztára kaptam.
Köszönöm a tanításokat!
Szarka Csaba
osztályvezető
I've known Dori for several years, also on the professional side, and I must say that she is an excellent professional. I have not been able - and I have tried - to present her with a challenge that she has not solved, be it a spreadsheet difficulty or a serious management theory problem. She was very helpful in everything, you could not ask for a better person to work with. She adapted easily to my working style and quickly grasped my way of thinking, which was sometimes confusing even for me. I could not get a grip on her reasoning and she could explain very clearly why we do what we do and why it is good for us.
Ocskay István
Vezető
Dórával a katonai pályafutásom alatt találkoztam, részt vettem egy általa szervezett és vezetett vezetésfejlesztési programban. Kivételes szemléletmódja és éleslátása segített a karrierem során tapasztalt elakadás leküzdésében és a vezetői szerepre való felkészülésben. Munkáit, írásait kollégáimnak is rendszeresen ajánlom.
Fekete Ildikó
Vezető
Dórit már több mint tíz éve ismerem. Újdonságokra nyitott, ismereteit folyamatosan bővítő és szakmailag elkötelezett személy. Tudását és tapasztalatát mind munkatársai körében, mind oktatói tevékenysége során jól kamatoztatja. Az általa szervezett tréningek népszerűek, élvezetesek, emlékezetesek és különösen hasznosak. Segítőkész és határozott. Beszélgetéseink során élvezem a megközelítéseit, látásmódját és stílusát. Örülök, hogy megismerhettem és többször is együtt dolgozhattunk.
Réti Tamás
Vezető
Ha valamiben elakadtàl, vagy bizonytalan vagy, fordulj nyugodt szívvel Dóràhoz. Nem megoldàst ad, hanem segít megtalàlnod azt. Több programon is részt vettem, amit Ő szervezett. Minden alkalommal feltöltődve, új ötletekkel jöttem el azokról.
Csőke Zoltán
Vezető
Dora engem felnevelt. Pontosabban, addig piszkalt, amig olyan melyen magamba neztem, hogy rajottem, fel tudok noni magamtol, "csak" segitseg kell hozza. Nem o volt az egyetlen, aki ebben segitett, de o volt a sorban a legutolso es o adta az utolso simitasokat.
A fejlodes lehetseges, es ebbol kovetkezoen a fejlesztes is.
Dora kivalo fejleszto, szupervizor, tudatos, onreflexiora kepes es vegul, onmagukat fejleszteni kepes vezetoket allit elo, esendo emberekbol.
Eletem legfontosqbb orai koze tartoztak, amit vezetoi szupervizioban toltottem vele.
Szerencseje van annak, aki vele dolgozhat onmagan es ezt felhasznalva, a szervezeten.
Horváth Katalin
Vezető
Emlékezetes és tanulságos szupervíziós folyamatban vettem részt Dóra vezetésével. Igazán sokat fejlődtem, mert be tudtam hozni a csoportba komoly szakmai dilemmákat, amikre a szupervíziós folyamat végére megnyugtató válaszok forrtak ki bennem. Dóra biztonságos teret tartott, amiben könnyű volt felhozni a témákat és befogadni a csoport válaszait. Nagyon inspirálóak voltak az alkalmaink. Kívánom másoknak is, hogy ilyen folyamatban tudjanak fejlődni. Köszönöm Dóra a kísérést!
Vadas János
Mentálhigiénés szakember
I was asked to write this feedback on Dr. Cservenyi's work, teaching skills and personal attitude. It is a pleasure and honour to give a short feedback on her excellent job that helps people to use the skills learned with her aid at work as a leader or part of a management team.
She took series of lectures with active involvement in skill improving activities on developing and management of structures of corporate organisations. The other parts of the practicals were focusing on management of changes.
I had the luck to take participate on her course. She proved always calm, well organised and the sessions were always well prepared. Her timekeeping is excellent.
She has a kind of sense to intervene in an activity when it is necessary but never when it is too early. With her instructions and support I had a perfect guide in times of challenges in my professional life. Her strong and stabile personality and clear instructions showed me how to act as a credible lead in a new situation.
I wish her all the bests and success in her professional carrier. I would never hesitate to recommend her as a well trained professional for training, helping and coaching people in leading position. For further inquiries please ask me in email: korcsik@gmail.com
Frankfurt am Main, Germany, 07.10.2019
Dr. Jozsef, Korcsik, kinderarzt, neonatologe
Linkedin profil alapján
Szervezeti értékrendek
Mindig izgalmas egy-egy új fejlesztési projekt. Az elmúlt időszakban a szervezeti és vezetési kultúra fejlesztési lehetőségeivel foglalkoztam. 2021-2022-ben több szakmai programot indítottunk a témában.

Egyetemi képzés (stratégia, stratégiai kontrolling, ellátási lánc fejlesztés)