A változás illúziója

Romantikus gondolatnak tűnik objektív képet kapni arról, hogy annakidején mi történt. Aki ott volt, aki megélte, az tudja. Aki elmesélte, hozzá tette a saját gondolatait. Félelmeit, értékítéletét, veszteségeit. Titanic.

Vannak tények. Gondolnánk. És valójában az idő távlatából a tények is folyamatosan változnak. Mert megértjük mi történt, megértjük, hogy mi volt helyes és helytelen abban a szituációban. De valójában soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen eseménysorozatok, döntések vezettek el odáig, hogy a katasztrófa megtörténjen. Jön majd valaki, aki az idő távlatából feldolgozza a történetet és azt mondja… "na igen, ebben tévedtek…és ekkor nem jól döntöttek.. vagy itt másképp kellett volna csinálni". Semmi más nem adja meg a bölcsességet ebben a helyzetben, mint az, hogy megérteni véljük a lépések és döntések logikai egymásra hatását. Kívülről, amikor már nincs veszély, nincs félelem, nincs sürgető kényszer.

Valójában ez az, amit nem látunk az adott pillanatban. Hogy a végtelen háttérinformációk és hatások közül mi a valós ok, melyikre mi a legjobb döntés. A döntések sorozatának pedig milyen hatásai lesznek.

Kübler-Ross görbének hívják azt az ívet, amelyen láthatjuk a változáshoz kapcsolódó reakciókat, érzéseket, támogató eszközöket.

A görbe mentén talán az elejétől érdemes elindulni. Attól a ponttól, amikor már látható a vihar szeme vagy láthatóvá válik a jéghegy, de nem hisszük el, hogy ez mind velünk megtörténhet. Szeretnénk még abban a boldog, önfeledt állapotban lenni, amelyet annyira élvezünk. És mindenki, aki felhívja a veszélyekre a figyelmet, azt jobb esetben elkerüljük, rossz esetben eltüntetjük az útból.

Ahogy közeledik a vihar, a jéghegy, egyre jobban érezhető a veszély hangulata. De még csak csendes morajlással. Mi fog történni? Lépett már valaki? Van, aki már látja és tettre kész, van, aki belefagy a félelembe, és van, aki dühöngve tombol, mert kezdi elveszíteni a hatalmát a helyzet felett. A tét, hogy kié legyen a helyzet hatalma. Ki tudja irányítani a helyzetet, a történéseket, az embereket? Ki látja jól a történések folyamát? A belső konfliktusok, ellenfeszülések, hibáztatások egyre jobban elveszik az időt attól, hogy a közeledő katasztrófára, a lehetséges megoldásokra koncentráljanak.

Vajon látja a kapitány a valós veszélyeket? Helyesen tudja kezelni a rá váró kihívásokat? Meg tudja időben hozni a szükséges lépéseket? Vajon tud számítani a körülötte lévő emberekre? Vajon van hatalma a tömeg felett, akik az ő képességeire vannak bízva? Vajon van hitele, hogy az emberek bízzanak benne? Vajon a döntései mentén meddig tudja azt fenntartani? Vajon számol a legrosszabbal? Vajon képes lesz meghozni olyan döntéseket, amelyekben választás elé kényszerül? Vajon mi alapján hozza meg ezeket a döntéseket? Vajon fel van készülve a végső döntésekre? Vajon képes lesz a katasztrófa bekövetkezte után is cselekedni?

Sokat beszélünk arról, hogy milyen eszközökre van szükség a szervezetek fejlesztésénél. Minden helyzetre van modellünk, tapasztalatfeldolgozásunk, mégis talán az a legnehezebb, mikor ráeszmélünk arra, hogy melyik ívén vagyunk a változási görbének - döntésekben, cselekedetekben, visszajelzésekben, a körülöttünk levők hangulatában. Ott állva a viharban vagy a jéghegy előtt, meghatározó lesz az, hogy milyen döntések mentén oldja meg a vezető a helyzetet. Megérteni azt, hogy miért szakadnak szét csoportok, miért kérdőjeleznek meg döntéseket vagy miért támogatják azt, kinek milyen haszna, előnye, kára és sérülése származik a változásból. Megérteni azt, hogy mi a vezető felelőssége és lehetősége egy-egy helyzetben.

Látjuk, ismerjük, értjük a modelleket. Benne lenni és hatni rá már erő, hitelesség és döntések kellenek. A döntéseknek ereje van. Az idő pedig megmutatja, hogy a döntések sorozata hová vezetett.

Valljuk be, ha vezetőként ismerjük is a modelleket, akiket érint, ők nem modelleket látnak majd, hanem döntéseket. Érzelmi viharok közepében lesznek, a jéghegy közvetlen közelében, ahol senki sem arról fog beszélni, hogy mit mond a modell.

Kübler-Ross modell. Látjuk, értjük. Látjuk, értjük?